A béta-blokkolók az egyik legelterjedtebben használt gyógyszercsoport tagjai a kardiovaszkuláris farmakoterápiában. Az 1990-es évek közepén a diuretikumok mellett a béta-blokkolók képezték az elsőként választandó vérnyomáscsökkentők csoportját a primer, esszenciális hipertónia terápiás fegyvertárában. Azonban az elmúlt évek nagy hipertóniavizsgálatai (LIFE, ASCOT-BPLA), amelyek a konvencionális (béta-blokkoló esetleg diuretikummal kiegészítve) és az újabb gyógyszeres kezelést (Ca-antagonista, ACE-gátló, ARB) hasonlították össze, egyre inkább kétségeket ébresztettek a béta-blokkolók kardiovaszkuláris primer preventív hatásait illetően. Egy nagy metaanalízis hatására - főleg az atenolol eredményeire alapozva - a legújabb hipertóniaajánlások a szívbetegségben nem szenvedő hipertóniásokban a bétablokkolókat már nem javasolják elsőként alkalmazni. A 3. generációs béta-blokkolók (carvedilol és nebivolol) azonban metabolikus és hemodinamikaí tulajdonságaikat tekintve a többi béta-blokkolótól eltérően viselkednek, így változatlanul kiváló elsővonalbeli antihipertenzívumok. Vérnyomáscsökkentésen túlmutató hatásaik alapján az érfali rugalmatlanság, a centrális hemodinamikai viszonyok és az endothel-diszfunkció előnyös befolyásolásában főleg a nebivolol tűnik egészen ígéretes szernek. Ezen hatások preventív szerepét hosszú távú klinikai vizsgálatokkal kell a későbbiekben igazolni.