Polányi Mihály szélesen megalapozott ismeretelméleti újításából két lényegi pontra fókuszálunk. A személyes (szubjektív) elem mindenfajta tudományos kutatás szerves része, a tudományos felfedezés központi tényezője. Ebből adódóan a pszichoanalízis tudományosságát firtató, objektivitását kétségbe vonó megközelítések helyébe joggal állíthatjuk az ellentétes irányultságot, mely éppen az objektív tudás kizárólagos érvényességét vitatja. A pszichoanalízis tudományosságának forrása az a személyes momentum, amely az értelmezés folyamatában ölt testet. A Polányi által bevezetett fogalmak (fokális és járulékos tudatosság) világos logikai keretet nyújtanak az értelmezés "értelmezéséhez". Mint mesterség, a pszichoanalitikus gyakorlat is három jól elkülöníthető elemet tartalmaz. Alapvető az az elméleti (tudományos) tudás, amelyet az egyes analitikus szerzők kidolgoztak és a képzés során a pszichoanalitikus megismert. Részei azok az önismereti és kapcsolati tudások, amelyek az elméleti modellek működtetésének feltételei és megvalósulásai egyben (például a kiképző analitikussal, a pácienssel, áttételi személyekkel való kapcsolat). Végül része a mesterségnek valami, amit a mester sem tud megfogalmazni, s amelyet hallgatólagos tudásnak nevezhetünk. A továbbiakban e személyes tudás a specifikumait elemezzük a pszichoanalízis/pszichoterápia vonatkozásában.