Célkitűzés - A tanulmány célja a 60 év alatti medialis combnyaktöröttek definitív ellátását követő két évben igénybe vett fekvőbeteg-intézeti mozgásszervi rehabilitációs ellátási arányok bemutatása a primer ellátás műtéti módszerének és progresszív szintjének, a beteg korcsoportjának és a lakhely megyéjének, valamint az első rehabilitációs ellátás és primer műtét közötti időtartam függvényében. Betegek és módszerek - A retrospektív vizsgálat adatai az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatbázisaiból származnak, a törésnek, a primer és a rehabilitációs ellátásnak megfelelő BNO- és HBCS-kód-rendszerek alapján. A politraumatizáltak és a súlyos társult betegséggel rendelkező esetek adatait eltávolítottuk. A rehabilitációs ellátások arányát a szövődmény előfordulásától függően is értékeltük. Eredmények - Az 518 (100%) combnyaktörött betegből 11,4% részesült fekvőbeteg-intézeti mozgásszervi rehabilitációban, a szövődményes (92 fő) betegeknek 28,3%-a, a nem szövődményes (426 fő) betegeknek 7,7%-a. Korcsoportonként a rehabilitációs részvétel 30 év alatt 0%, felette 10 évenként 10-12%. A leggyakoribb műtéti típusokat követően az arthroplasticánál 8,3%-ban, csavaros szintéziseknél 12,6%-ban, a DHS-szintézisek 8,8%-ában volt rehabilitációs ellátás. A betegek lakhelyrégiója szerint a Nyugat-Dunántúlon a legmagasabb az arány (41,2%), a legalacsonyabb pedig a Dél-Alföldön (5,3%). Az első rehabilitációs igénybevételre a szövődményes betegeknél 19,2%-ban az első hónapban, 38,5%-ban a második évben, a nem szövődményes eseteknél 45,5%-ban az első hónapban és 6%-ban a második évben kerül sor. Megbeszélés - A combnyaktörés és következményes állapotai miatt a fekvőbeteg-intézeti rehabilitációs ellátások aránya a szövődményes esetekben négyszer nagyobb a nem szövődményes betegekéhez képest; időben főleg a szekunder ellátás perioperatív időszakában, míg a szövődmény nélküli esetekben inkább a posztoperatív első fél évben zajlik.