Az orvosok és fogorvosok migrációja az utóbbi fél évszázadban folyamatosan foglalkoztatta az orvosi közéletet, a felsőoktatási rendszert, az ellátásáért felelős egészségügyi igazgatást, valamint az oktatás- és egészségpolitikát is. Sőt, a jelenségnek egy erőteljesen ideologikus feldolgozása is jelen volt az úgynevezett disszidálás kapcsán, az 1949-50-es szélsőbaloldali hatalomátvételtől egészen az 1989-es rendszerváltozásig. Annak ellenére, hogy a vándormozgalom mindenkori helyzete rendkívül sokféle folyamatból összegződik, az említett ideologikus feldolgozás a nemzetközi migrációból csak az ország illegális elhagyásával foglalkozott, és határrendészeti kérdésként kezelte. Bevándorlásról gyakorlatilag szó sem esett 1 989-ig. Ennek két fő oka volt. Az autarchiára való törekvés az orvoslást is áthatotta, másfelől a környező szocialista országok magyarlakta területei jöhettek volna számításba. A határok azonban ebből a szempontból is zártnak számítottak.