A természetes interferon helye és lehetőségei a krónikus C-hepatitis kezelésében : a stopszabály miatt a kombinált antivirális terápiából kizárt betegek kezelésével szerzett tapasztalataink / Horváth Gábor [et al.]
Bibliogr.: p. 1549-1550. - Abstr. hun., eng.
In: Orvosi Hetilap. - ISSN 0030-6002, eISSN 1788-6120. - 2007. 148. évf. 33. sz., p. 1545-1550. : ill.
A krónikus C-hepatitis leghatékonyabb, és így elsőként választandó terápiája a pegilált interferon- + ribavirin kezelés. A kezelés igen magas költsége miatt, döntően anyagi megfontolások alapján született a stopszabály, melynek lényege, hogy a nem kellő virológia választ mutató betegek kezelését félbe kell szakítani; hátránya, hogy "kiejti" azokat a betegeket, akiken a kezelés hatására a májbetegség aktivitása megszűnik, vagy igen jelentősen csökken ("biokémia válasz"), bár víruspozitívak maradnak. Célkitűzés: Több irodalmi adat is alátámasztja, hogy az interferonkezelés még a relapser, illetve nonresponder esetekben is csökkenti a fibrosis progresszióját, lassítja, vagy meg is előzheti a cirrhosis kifejlődését, valamint csökkenti a hepatocellularis carcinoma kialakulásának a kockázatát. E megfontolások alapján a haza szakma protokoll lehetővé teszi a stopszabály alapján a kombinált kezelésből kizárt betegek kezelésének folytatását természetes interferonnal. Betegek és módszer: A szerzők 15, a pegilált interferon- + ribavirinkezelésből kizárt beteg (8 férfi, 7 nő, életkor 35-63, átlag: 48,8 év; HCV-genotípus: 1b minden esetben; HAI-átlag: 6,7, SD: + 5,03; stage-átlag: 1,75 SD: + 0,9) kezelését folytatták természetes interferonnal 16-36 (átlag: 23,7) hétig. Az összes kezelési idő 48-52 hét, az utánkövetési idő legalább 6 hónap volt. A kontrollcsoport 18 pegilát interferon- + ribavirinkezelésből kizárt beteg (7 férfi, 11 nő, életkor: 32-63, átlag: 48,7 év, HCV-genotypus: 1b, HAI-átlag: 10,1, SD: + 4,8; stage-átlag: 2,0 SD: + 0,6). Az utánkövetési idő legalább 6 hónap volt. Eredmények: A két csoport adata között szignifikáns különbség nem volt. A pegilált interferon- + ribavirinkezelés hatására az ALT-érték kifejezetten csökkent (73,4 U/l SD: + 25,5 versus 45,9 U/l SD: + 22,1), és ez a csökkenés a természetes interferonkezelés és az utánkövetési idő alatt is vátozatlan maradt (45,7 U/l SD: + 15,1, illetve 49,3 U/l SD: + 19,4 U/l; p < 0,001). A kontrollcsoportban az ALT-szint csökkent (108,5 U/l SD: + 69,8 versus 86,0 U/l SD: + 82,8) a pegilát interferon- + ribavirinkezelés hatására, de a kezelés elhagyása után relapsus következett be (ALT: 99,7 U/l SD: + 60,9). A pegilát interferon- + ribavirinkezelésre virológiailag nonresponder (| < 2 log10) betegeken a kezelés elhagyására a vírusszám a kiindulási értékhez képest nagyságrenddel nőtt. A természetes interferonkezelés a vírusreplikációt képes kontrollálni (ezt a vírustiter-emelkedést megakadáyozza), de a természetes interferonkezelés elhagyását e betegeken is hasonló vírustiter-emelkedés követi. A természetes interferonkezelés alatt a szubjektív mellékhatásokat a betegek enyhébbnek ítélték. Leukopenia, thrombocytopenia ritkábban és kisebb mértékben fordult elő, mint a kombinát antivirális kezelés során. A betegek számára a természetes interferonkezelés technika nehézségei (heti háromszori injekciózás, im. adagolás stb.) nem jelentettek komoly problémát, amiben nyilván jelentős része volt annak, hogy e kényelmetlenségeket ellensúlyozta az a pozitív pszichés hatás, hogy nem maradnak kezelés nélkül. Következtetés: A szerzők a kis esetszám miatt messzemenő következtetések levonására nem válalkozhatnak. A természetes interferonkezelés kedvező hatása e betegcsoportban további bizonyításra szorul. Nagyobb betegcsoporton, hosszabb utánkövetési idővel végzett klinika vizsgáat szükséges, melynek értékét jelentősen növelné, ha kontroll-májbiopszia is történne. Tapasztalataik alapján e szakma protokoll által kínát lehetőség széles körű alkalmazását és az említett vizsgáat megszervezését ajánlják.