A szerzők a méhnyak- és méhtestrákban alkalmazott műtét előtti, kizárólagos üregi sugárkezelés (preoperativ brachyterápia) gyakorlatát tekintik át a nemzetközi kezelési szokások és a szakirodalomban megjelent közlemények alapján. Megállapítják, hogy a módszert az 1960-as években vezették be, de az 1970-es évek végére az iparilag fejlett országokban már abba is hagyták, mert az eljárás nem javította a betegek túlélését. A kérdéskörrel alig foglalkozó nemzetközi szakirodalom (8 eredeti közlemény az elmúlt 15 évből) nem közölt a módszer mellett bizonyító erejű I-II., de még III. szintű bizonyítékot (evidenciát) sem, ugyanakkor az eljárás az elsődlegesen műthető korai daganatok esetében felesleges túlkezelés, az előrehaladott daganatokat pedig nem képes megfelelően ellátni (ilyenkor csak külső sugárkezelést követően várható érdemi daganat-visszafejlődés). Emellett a műtét előtti besugárzás késlelteti a műtét időpontját, fokozza a műtét szövődményeit, nehezíti az eltávolított szervek szövettani értékelését, az egyenlőtlen sugáreloszlás (inhomogén dóziseloszlás) következtében megnehezíti a műtét utáni sugárkezelés tervezését, kizárja a túlélő fiatal betegek gyermekvállalását, növeli a késői sugárkárosodások kockázatát és a társadalombiztosítás számára indokolatlan többletköltséget jelent. A szerzők - a nemzetközi kezelési gyakorlattal és szakvéleményekkel összhangban - nem ajánlják a műtét előtti, kizárólagos üregi sugárkezelést a méhnyak- és méhtestdaganatoknál, hanem helyette a meghatározó nemzetközi gyakorlat irányelveit javasolják követni.