Az eutanázia (a "szép" vagy "kegyes" halál) lehetősége világszerte egyaránt foglalkoztatja a szakembereket és a közvéleményt. Általában kevésbé hangsúlyozzák, hogy nem természetes, hanem "erőszakos" halálnemről van szó, mint az öngyilkosság, gyilkosság vagy kivégzés esetén. A pszichiátereket és szuicidológusokat leszámítva ritkán hívják fel a figyelmet arra is, hogy sok a pszichodinamikai és társaslélektani hasonlóság az eutanázia és az öngyilkosság között. A szerzők az eutanáziát az öngyilkosság "projektív" formájának, mintegy másra "átruházott öngyilkosságnak" tartják. Ennek elfogadása éppúgy intrafamiliáris szocializációs mintaként szolgálhat, mint ahogy az öngyilkossági minta is veszélyezteti a családtagokat. Ez a halálnem kizárólag komplex módon, a jogi, etikai szempontok mellett a pszichológiai/pszichopatológiai/ pszichiátriai tényezőket is figyelembe véve értelmezhető. Hazánkban, ahol egy másik "önkéntes" halálnem, az öngyilkosság évtizedeken át világelsőséget jelentett, ez csakis holisztikus látásutóddal (az emberi lét testi-lelki történéseit biológiai és pszichoszociális determináltságában értékelve) történhet, s csak ezután lehet(ne) társadalmi viták tárgya az eutanázia.