A combnyaktörés operatív kezelésének eredménye alapvetően függ a műtét stabilitásától. A szerzők biomechanikai kísérletek során igyekeztek laboratóriumi mérésekkel megtalálni a lehető legjobb rotációs stabilitást adó osteosynthesis formát. A vizsgálatokat friss kadáver proximalis femurvég preparátumokon végezték, melyeken vertikális, illetve rotációs erőt alkalmazva, Pauwels II-es típusú töréseket hoztak létre. A törést létrehozó erőt és forgatónyomatékot mérték. Ezt követően négy fajta osteosynthesist végeztek: két kanülált csavarral, egy lemezes csavarral, két kanülált csavart kiegészítve 4,5 mm vastag lemezzel, FP szeg combnyak komponensével. Ismételt statikus terhelés során, az implantátumokkal rögzített csontokon a törés elmozdításához szükséges vertikális irányú erőt, illetve a combnyak tengelyének megfelelő maximális forgatónyomatékot mérték. Megállapították, hogy a lemezes csavaros osteosynthesisek egyértelműen jobb rotációs stabilitást biztosítanak, mint a ma Magyarországon széles körben elterjedt csupán két kanülált csavaros rögzítés. Instabil törések osteosynthesises kezelésekor alkalmazását létjogosultnak tartják.