Az LDL-koleszterin meghatározása aktuális kérdései / V. Oláh Anna [et al.]
Bibliogr.: p. 66. - Abstr. hun., eng.
In: Metabolizmus. - ISSN 1589-7311. - 2010. 8. évf. suppl. A, p. 63-66. : ill.
A kardiovaszkuláris betegségek diagnoszikájában az LDL-koleszterin élvonalbeli tesztté vált. Mivel a Friedewald-képlettel számított LDL-C vagy a lipoprotein elektroforézis ma már nem elégíti ki a klinikai igényeket, homogén enzimatikus LDL-C reagenseket fejlesztettek ki. Bár a számított és direkt LDL-C közötti korreláció jó, a számított érték általában lefelé torzít már normál trigliceridszintnél is. A mai reagensek két fő típusa az eliminációs és a szelektív szolubilizációs elvű. Az eliminációs módszer előbb "maszkolja" az LDL-C-t, és első lépésben a nem-LDL típusú lipideket eliminálja, majd a szabaddá tett LDL-C-ből koleszterinészterázzal és oxidázzal egy színes terméket képez. A szelektív szolubilizációs detergens jelenlétében elvileg csak az LDL-C reagál a fenti enzimekkel, a többi lipidrészecske gátolt. Ez utóbbi módszernél előfordul, hogy májbetegeknél rendkívül alacsony LDL-C-t kapunk még normál és magas összkoleszterin mellett is. Bár ismert, hogy a májbetegekben csökken a reverz koleszterintranszport, itt a felhalmozódott bilirubin és epesavak gátolhatják a fenti reakciót. Mivel az eliminációs módszert ezen detergensek nem zavarják, eliminációs reagensekkel a összkoleszterinnek és a lipoprotein elektroforézisnek megfelelő magasabb LDL-C-t kapunk. A metodikai különbségek miatt az LDL-C számítása helyett ma a direkt meghatározás javasolt, és nem ajánlott a két módszer kombinációja (pl. lipidcsökkentő terápia követése). Az eredmények összevetését segíti, ha a leleten szerepel az LDL-C módszer (direkt/számított).