Az Amerikai Diabetes Társaság emelkedett éhomi vércukorérték esetén sem ajánlja az orális glukóztolerancia-teszt elvégzését. Ugyanakkor epidemiológiai adatok támasztják alá, hogy a csökkent glukóztolerancia és a kórosan emelkedett éhomi vércukorszint előfordulása és cardiovascularis kockázata eltérő. A tanulmány célja az volt, hogy nagyszámú betegen vizsgálja az éhomi vércukorszint és a terhelés utáni 120 perces érték összefüggését. A szerzők szív- és érrendszeri kockázatfelmérésen részt vevő 1833 ambuláns betegadatait elemezték. A várakozásnak megfelelően pozitív korreláció észlelhető az éhomi és a terhelés utáni 120 perces plazma glukóz szint között, s a csökkent glukóztolerancia gyakorisága folyamatosan növekszik az egymást követő éhomi vércukor-kategóriákban. A diabetes vonatkozásában azonban 6,1 mmol/l-es küszöbérték felett van lényeges emelkedés. Az éhomi vércukorérték orális glukóztolerancia-tesztre vonatkoztatott érzékenysége (szenzitivitás) az éhomi vércukorérték növekedésével csökkenő, a fajlagossága (specificitás) és pontossága viszont emelkedő tendenciát mutat. A vércukorterhelést 6,1 mmol/l felett elvégezve a 2-es típusú cukorbetegek 76%-a felismerhető, csökkent glukóztolerancia azonban csak 47%-ban. Az éhomi vércukorérték, ami mellett az érzékenység és fajlagosság maximális összeget adott, 5,66 és 6,49 mmol/l között változott a kritériumtól, illetve nemtől függően - alacsonyabb volt csökkent glukóztolerancia, mint diabetes esetén, illetve nőkben. A glukoregulációs zavarok felismerése szempontjából az emelkedett éhomi vércukorszint határértékeinek változtatása nem helyettesítheti az orális glukóztolerancia-teszt elvégzését.