Az 1-es típusú diabéteszben szenvedők intenzív inzulinkezelésének fontosságát a kardiovaszkuláris események megelőzése terén a DCCT-kohorsz 17 éves követése világította meg, miután kiderült, hogy a kardiovaszkuláris klinikai események kisebb arányban alakultak ki az eredetileg intenzív inzulinkezelésen lévők (versus konvencionálisan kezeltek) körében. A 2-es típusú cukorbeteg holisztikus szemléletű kezelésének gyakorlati hasznát a STENO-2-vizsgálat igazolta. A posztprandiális hyperglykaemia és a kardiovaszkuláris események közötti összefüggést számos epidemiológiai vizsgálat igazolta. Az irodalom továbbra is hangsúlyozza a posztprandiális vércukorértékek megfelelő korrekciójának hasznosságát, annak ellenére, hogy az egyetlen (acarbose-zal folytatott) intervenciós tanulmány eredménye még megerősítést igényel. A tiazolidindionok (TZD-k) számos kardiovaszkuláris kockázati tényezőt, előnyösen befolyásolnak. A pioglitazonnal folytatott PROACTIVE-vizsgálat a készítmény kardiovaszkuláris eseményeket csökkentő hatása mellett szólt. A rosiglitazonnal kapcsolatban megjelent metaanalízis eredménye a kardiovaszkuláris események növekedésének lehetőségét vetette fel. Az antihipertenzív szerként széles körben alkalmazott ACE-gátlók diabéteszt megelőző hatását a DREAM-vizsgálat ramipril-ága nem tudta megerősíteni. A metabolikus szindrómával kapcsolatban éles hangvételű szakmai vita bontakozott ki 2005-ben. A napjainkban meghonosodó kardiometabolikus kockázat megnevezés a metabolikus szindrómánál szélesebb körben értelmezi a kardiovaszkuláris kockázati tényezők együttes előfordulását.