A szkizofrénia súlyos egyéni és társadalmi következményeivel a mai napig számolnunk kell. A gyógyítás és a beteggondozás ellenére a pszichiátriai gondozók sem tudtak erre lényeges hatással lenni. Célkitüzésünk volt, hogy felmérjük a 25 évvel ezelőtti helyzethez képest tapasztalható-e javulás: hogyan alakítja a betegség néhány területen (családi állapot, munkaviszony, rokkantság, gyámság) betegeink sorsát és előrehaladását. Módszer: Az F20.0-29.9-es BNO kategóriákba sorolt betegekről készített orvosi feljegyzéseken és a gondozónők látogatásain alapuló felmérés, összehasonlítva a szkizofréniában nem szenvedő betegek csoportjával (F40.0-F60.9). Eredmények: összesen 2397 beteg adatait dolgoztuk fel. Ebből F20-29-es 893 volt. Az 1504 nem szkizofrén beteghez képest munkaviszonya háromszor kevesebbnek van, és tizenkétszer többen vannak rokkantsági nyugdíjban. A 35-54 évesek között négyszer több a hajadonok és a nőtlenek, kevesebb a házasok száma, és ötször kevesebbnek van munkaviszonya, közel háromszor többen vannak rokkantsági nyugdíjban. Az F20-asoknak csak alig 10%-a rendelkezik munkaviszonnyal, szemben a másik csoporttal (49%). A hosszan tartó kezelési és gondozási igényt jelzi, hogy míg az F40-69-esek nagy része 50 év körül fokozatosan kikerül a gondozásból, addig az F20-asoknak mintegy 40%-át idős korukban is kell gondoznunk. Következtetés: a betegek életminőségének javítása és a rehabilitáció terén nagyon sok tennivaló van. Ebben a fontos feladatban a lakókörnyezeti pszichiátriai gondozás (közösségi pszichiátria) a szociális gondoskodással együtt nélkülözhetetlen szerephez juthat.