Az előrehaladott veserák sokáig terápiára rosszul reagáló betegség volt, amely esetében csak a citokinterápia nyújtott némi reményt. A veserák és ezen belül is a világossejtes variáns genetikai sajátosságainak megismerése (VHL-inaktiváció és következményes angiogén genotípus valamint fokozott EGFR-expresszió) számos molekuláris célpontot szolgáltat az új terápiák számára. Ezek közül a VEGFR/PDGR-t gátló szerek klinikailag igen hatékonynak bizonyultak, ami megváltoztatta az előrehaladott veserák kezelésének eddigi menetét. További kérdés, hogy a molekuláris diagnosztika segítségével lehet-e tovább fokozni ezeket a klinikai eredményeket a célpont/célpontok daganatszövetben történő pontos meghatározásával.