A pszichiátriai diagnosztikus rendszerbe történő bekerülése óta a pánik óriási karriert futott be. A respiratorikus tüneti dominanciát mutató spontán pánik hamarosan teljesen összemosódott a fenomenológiailag hasonló, ám etiológiájában merőben különböző fóbiás szorongásrohamokkal. Ennek oka a diagnosztikus rendszer alapkoncepciójában rejlik, miszerint - szándékosan kerülve az etiológiai feltevéseket - a mentális zavarokat súlyozatlan tünetlistákkal, konszenzuálisan definiálják. Mivel a kutatás és kezelés alapját képező diagnosztikus rendszer szerint a pánik homogén entitás, valójában alcsoportokat összemosó ernyőfogalom, így az alcsoportokat el nem különítő neurobiológiai és farmakológiai kutatás eredményei megbízhatatlanok. A gyógyszeripar törekvése, hogy a homogénnek tekintett pánikban az antidepresszívumokat és anxiolitikumokat univerzális antipánikszerekként forgalmazhassák, előidézte, hogy ma a "pánikot" krónikus, nehezen kezelhető problémának tekintik. Valójában az interoceptív ingerekre kialakuló fóbiás pánik adekvát kezelése a kognitív viselkedésterápia.