A multiplex tüszőnövekedés biztosítására alkalmazott kontrollált petefészek- túlstimulálás az in vitro fertilizációs kezelések sikerességének egyik döntő meghatározója, jóllehet a terhességi arányt számos egyéb tényező is befolyásolja. Nem tisztázott, hogy a hormonális stimulációhoz használt készítmények- nek a petesejt érési folyamatát közvetlenül befolyásoló kedvezőtlen hatása, vagy a petesejteket körülvevő hormonális milliő megváltoztatása felelős-e a viszonylag alacsony (20-30%-os) terhességi arányért. Mai felfogásunk szerint az alkalmazott stimuláció szempontjából az in vitro fertilizációs kezelések sikerességén úgy javíthatunk, a terhességi arányt úgy emelhetjük, ha egyéni javallatok alapján megválasztott, az adott nőbetegnek leginkább megfelelő stimulációs kezelést alkalmazunk a beteg egyéni reakciójához igazított adagolásban. A gonadotropin készítményekkel szerzett több évtizedes tapasztalat igazolja, hogy mind a hMG mind pedig a tiszta-FSH alkalmas multiplex tüszőnövekedés biztosítására. A tüszőnövekedésben az FSH-nak jut a meghatározó szerep, míg az LH szerepe csak másodlagos. Az a tény, hogy csak minimális LH szint szükséges a tüszőnövekedés biztosításához és hogy az emelkedett szérum LH koncentráció kedvezőtlen feltételt jelent a terhesség létrejötte szempontjából, felvetette, hogy az LH adása felesleges, sőt káros is lehet az ovulációindukciós kezelések során. DAYA és mtsai (2) nyolc randomizált tanulmány metaanalízise alapján hasonlította össze a hMGés a tiszta-FSH stimuláció eredményességét a klinikai terhességi arány szempontjából. A vizsgálat eredménye azt mutatta, hogy a tiszta FSH készítmény alkalmazásával szignifikánsan nagyobb klinikai terhességi arány érhető el mind a stimulált ciklusok számára, mind az elvégzett petesejtnyerések számára, mind pedig az elvégzett embriótranszferek számára vonatkoztatva függetlenül attól, hogy a gonadotropin készítményt (hMG-t vagy FSH-t) GnRH-agonistával kombinálva vagy anélkül alkalmazták. A hMG és a tiszta FSH stimuláció során talált terhességi arányban mutatkozó különbség azonban lényegesen kisebb volt a GnRHagonisták alkalmazása esetén, mely megfigyelés jó összhangban van az emelkedett LH-szintnek a klinikai terhességi arányra kifejtett negatív hatásával. A rekombináns FSH készítmények alkalmazásával az elmúlt években szerzett tapasztalataink azonban azt mutatták, hogy az LH teljes mellőzésével nem biztosítható optimális multiplex tüszőnövekedés és egyre több tanulmány számol be arról, hogy vizelet eredetű gonadotropin készítményekkel - melyek kis mennyiségű LH hormont is tartalmaznak -, kedvezőbb terhességi arány érhető el, mint a csak FSH-t tartalmazó rekombináns FSH készítményekkel. A jövőt minden bizonnyal a rekombináns FSH és rekombináns LH készítmények kombinált alkalmazása jelenti majd. Ez a korszerű megoldás azonban hazánkban a recombináns géntechnológiával előállított készítmények rendkívül magas ára miatt egyelőre nem tud elterjedni. Összefoglalva elmondhatjuk, hogy napjainkban a kombinált GnRH-agonista és gonadotropin stimuláció rutinszerű alkalmazása látszik a leginkább eredményesnek IVF kezelések esetében. Amennyiben erre a "hagyományos" stimulációs kezelésre extrém erős vagy gyenge reakciót kapunk, újabb stimuláció esetén a kombinált GnRH-antagonista + gonadotropin stimulációtól várhatunk kedvezőbb mértékű tüszőnövekedést.