Akut koronáriaeseményeket követően a sokoldalú pszichés terheléseket figyelembe véve nem meglepő, hogy intenzív megküzdési folyamatok jeleit, s a túlterhelődésre utaló érzelmi zavarok magasabb szintjét tapasztaljuk. Hosszmetszeti vizsgálatunkban 682 intézeti kardiológiai rehabilitációban kezelt páciens betegséghez történő viszonyulásáról, pszichés állapotáról és életminőségéről gyűjtöttünk adatokat (42% szívizominfarktus és 49% revaszkularizációs műtét után kezelt betegről). A követéses vizsgálat átlagosan 15 hónappal az akut kardiológiai esemény után történt. A rutin kardiológiai paraméterek mellett rögzítettük a betegek pszichológiai megküzdési módjait, a betegséggel kapcsolatos kontrollérzést, a szorongásos és depressziós tüneteket, a súlyos lelki megrázkódtatásra utaló (poszttraumás) tüneteket, néhány meghatározó személyiségvonást - ellenségességet, személyes hatékonyság érzést - és az életminőséget. Eredmények: A szívizominfarktust követő egy évben a depressziós tünetek markáns emelkedést mutatnak (HADS-Depr.: +1,32; p<0,001). Szignifikáns a szorongásos és depressziós értékek növekedése a revaszkularizációs műtét után is (HADS-Szor.: +0,65; p<0,005. HADS-Depr.: +0,61; p<0,005). A negatív érzelmi tünetek annak ellenére romlást mutatnak, hogy az életminőség szinte minden vonatkozásában magasan szignifikáns (p<0,001) javulás regisztrálható. A követéses életminőség testi aspektusainak szignifikáns előrejelzői az érzelmi zavarra utaló tünetek. Az életminőség pszichológiai aspektusainak prediktorai nemcsak a kiinduláskor tapasztalt szorongásos és depressziós tünetek voltak, hanem ettől függetlenül a negatív érzelmi állapotok követés alatti csökkenése is. Következtetés: A testi és lelki életminőséget hosszú távon befolyásoló tényezők között a szomatikus paraméterek mellett a depressziós és szorongásos tüneteknek is meghatározó szerepe van.