Miközben a lakosság nagyobb része vallja magát vallásosnak, valláslélektani oktatás a pszichiáter, pszichológus képzésben nincs. A teológiai akadémiákon viszont nincs pszichopatológiai és pszichoterápiás képzés, amire a lelkészeknek szükségük lenne. Így jelentős populáció lélekgyógyászati ellátásában űr keletkezett, amibe kellő képzettség nélküli ellátók törtek be. A tanulmányban a spirituális élet és a pszichopatológia együttes megjelenésének és keveredésének kevés helyen felvállalt problémáival foglalkozom, jungi és transzperszonális pszichológiai megközelítésből kiinduló személyes tapasztalatokról és következtetésekről számolok be. Munkánk kezdetétől fogva egyik megoldandó feladat volt a spiritualitás megközelíthetőségének, a lélekgyógyászati gyakorlati munkánkban használhatónak bizonyuló fogalmi meghatározások kidolgozása. Ezeknek a hídépítéseknek olyanoknak kellett lenniük, melynek a legkülönfélébb spirituális irányzat számára is elfogadható és a terápiás kommunikációt lehetővé tevő volt. A meghatározások gyökértényezőjét az ember fejlődésvágyában és közösségérzés szükségletében találtuk meg.