Az infarktus a 19. században még ismeretlen fogalom volt, az első orvosi esetet 1878-ban írták le. Ám a 20. század huszas éveitől az USA-ban, de az egész nyugati világban is a szívhalálozás hirtelen növekedésnek indult, és a 60-as évekig megtizszereződött! A legkézenfekvőbb magyarázatnak a megváltozott nyugati étrend kínálkozott. A szívbetegség és szívhalálozás "járvány"-magyarázatára a versengő hipotézisek közül nem a legmegalapozottabb, hanem a legnagyobb támogatottságot maga mögé felsorakoztató koleszterinhipotézis került ki győztesen, melynek alaptétele az volt, hogy a táplálék zsír- és koleszterintartalma - kórosan megnövelve a vér koleszterinszintjét - ateroszklerózist és miokardiális infarktust idéz elő. A gyenge epidemiológiai adatokon nyugvó teória gyorsan közegészségügyi étrendi ajánlásokat generált, amelyek kis módosításokkal máig érvényben vannak. A koleszterinteória konkurens elmélete kezdetektől az ateroszklerózis szénhidrátelmélete volt. Ezt a nyugati étrend 20. századi változási trendjei messze jobban alátámasztották. Évtizedes kutatások sem tudták meggyőzően igazolni a táplálék telített zsír és koleszterintartalmának aterogén hatását, és a megelőzési programok is kudarcot vallottak. Az 1990-es évek végére világossá vált, hogy a koleszterinhipotézis nincs összhangban a tényekkel. (Pl. nem jósolja meg a kardiovaszkuláris kockázatot, az elmélet alapján tervezett étrendi és gyógyszeres prevenciós programok kudarcot vallottak, sőt a magas koleszterinszint 50 év felett jobb életkilátásokkal jár.) Az ateroszklerózis kialakulását viszont jól előrejelzi a metabolikus szindróma és annak részfolyamatai, mint a szervezetszintű gyulladás, az elhízás, a hiperinzulinizmus, inzulinrezisztencia, magas vérnyomás. Fontos étrendi változásnak bizonyult még a védőhatásúnak vélt hidrogénezett étolaj és margarin elterjedése, mert a benne található omega-6 zsírsav és a transzzsírok rendkívül komoly kardiovaszkuláris tényezőknek bizonyultak.