A metabolikus (X) szindróma koncepciójának ismertetése (1988) nagyon jelentős volt mind elméleti, mind klinikai szempontból. Az eltelt két évtizedben sok kritikát kapott e tünetegyüttes felfogása, értékelése, ugyanakkor számos új komponens, sőt, új kórkép is kapcsolódott a szindrómához. Ezért éreztük úgy, hogy az e lapban több mint 10 évvel ezelőtt megjelent munkánkat az új szempontok alapján kiegészítsük és módosítsuk. A szindróma klasszikus felfogásán túl kitérünk a definíciókra, amelyekben ma sincs teljes megegyezés. Az inzulinrezisztencia/hyperinsulinaemia (IR/HI) meghatározó kettőse mellett az endothelialis diszfunkció, a sympathoadrenalis túlműködés, a zsírszövet endokrin működése, az alacsony fokozatú gyulladás kóroki szerepét is taglaljuk. Kitérünk a peroxisoma proliferátor aktivált receptorok (PPAR) szerepére a metabolikus és gyulladásos folyamatokban, ezzel összefüggésben említjük az ubiquitin proteaszóma rendszert is. Újabban megkérdőjelezték a szindróma kauzális egységét, ami széleskörű vitát váltott ki, amely máig tart. A klinikus számára azonban az a tény fontos, hogy azok a betegek, akik a szindróma jellegzetes tüneteit hordozzák, nagy számban köztünk élnek, és körükben számolni kell a szív és érrendszeri katasztrófaállapotok kialakulásának súlyos veszélyével. Végül ismertetjük a szindróma újabban felismert összefüggéseit további, népegészségügyileg jelentős betegségekkel, például a rosszindulatú daganatokkal, az Alzheimer-kórral, a depresszióval, az alvási apnoéval, a nem alkoholos zsírmájjal, a krónikus obstruktív bronchitisszel. Tárgyaljuk a feltételezett közös patomechanizmusokat. Ezek az összefüggések tovább növelik a metabolikus szindróma jelentőségét mind a terápiában, mind a megelőzésben.