Az egészségügyi dolgozók életmódját, egészségi állapotát, szociális körülményeit világszerte vizsgálják. A kelet-európai országokban kevés vizsgálat történt ebben a témakörben, és még kevesebbet publikáltak. Ez a tanulmány megpróbálja összehasonlítani az orvosok egészségi állapotát, a szakmai pálya jellemzőit és néhány szociológiai tényezőt 25 évvel a diplomaszerzés után. Az eredményeket nemek között és szakmai csoportok (alapellátási, manuális, nem manuális és diagnosztikus) között hasonlították össze. A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen 1979-ben végzett 228 orvos válaszolt a kérdőívben megadott kérdésekre. Több férfi választott manuális szakmát, míg a nők körében az alapellátási szakmák voltak népszerűbbek. A nők gyakrabban kényszerültek munkahelyük vagy szakterületük módosítására, mint a férfiak. A férfi orvosok átlagos gyerekszáma 2,26, míg a nőké 1,87 volt. A legnagyobb testsúlynövekedést az alapellátási szakmát választó férfiak és a nem manuális szakmát űző női orvosok körében regisztrálták. A magas vérnyomás és a rendszeres szűrővizsgálatok elhanyagolása gyakoribb volt a férfiak körében, akik nem mindig voltak megfelelően kezelve. A fizikai aktivitás és a sportra fordított idő jelentősen csökkent a végzés után, és a kedvelt sportok is gyakran mások voltak. A női orvosok fontosabbnak tartották a rendszeres testedzést. A dohányzás főleg a manuális szakmát űző férfiak és az alapellátásban dolgozó nők körében volt gyakoribb. A manuális szakmában dolgozók és a nem manuális szakmájú nők gyakrabban fogyasztottak alkoholt. Ha betegek voltak, a férfiak megbízhatóbban követték a kezelőorvos tanácsait. Az orvosok saját egészségi állapotukat jobbnak ítélték, mint hasonló korú betegeikét. Idegen nyelveket a férfiak nagyobb arányban beszéltek. Az évfolyamból a válaszadók 10%-a szerzett tudományos fokozatot.