Az égési trauma indukálta oxidatív stresszt kísérletes és klinikai adatok egyaránt igazolják, nem tisztázott azonban az, hogy az égési sérülést szenvedett testfelület nagysága milyen mértékben befolyásolja a szervezet oxidatív válaszreakcióját. Munkánk során ezért célul tűztük ki az oxidatív stressz markereinek vizsgálatát különböző mértékű égési traumát szenvedett betegek vérmintáiban. Vizsgálatainkba 26 beteget vontunk be. A betegektől perifériás vénás vérmintát vettünk közvetlenül a felvétel után, majd ezt követően öt napig naponta. Meghatároztuk a malondialdehid (MDA), a redukált glutathion (GSH), a plazma SH (PSH) csoport szintjét, a szuperoxid dizmutáz (SOD), kataláz (KAT) és mieloperoxidáz (MPO) enzimek aktivitását, valamint a teljes vér stimulált szabadgyök termelését (ROS). Az égett testfelület kiterjedése alapján a betegeket két csoportokra osztottuk. Kisebb kiterjedésűnek tekintettük a 30% alatti (I. csoport: n=14), míg nagyobb kiterjedésűnek a 30% feletti (II. csoport: n=12) égési sérülést. A csoportok adatait egymáshoz, valamint egészséges populációhoz (n=9) viszonyítva értékeltük. Az I. csoport betegei testfelületének átlagosan 18 +- 4 %-a, a II. csoport betegei testfelületének 42 +- 16 %-a szenvedett égési sérülést. A fehérvérsejtszám a 3. napra mindkét betegcsoportban normalizálódott, de a 4. naptól jelentősen eltért a granulociták, limfociták és monociták egymáshoz viszonyított %-os aránya. Az MDA, ROS, KAT és MPO értékek szignifikáns emelkedése, valamint a PSH-érték szignifikáns csökkenése igazolta az égési traumát követő fokozott oxidatív stresszt. A kiterjedtebb égést ugyan fokozottabb leukocitózis, nagyobb mértékű MDA- és KAT-emelkedés, és PSH csökkenés kísérte, azonban a két csoport közötti változások nem mutattak szignifikáns különbséget. Adataink megerősítették, hogy az égési traumát jelentős oxidatív stressz kíséri, melynek mértékét azonban egy küszöbértéken túl az égett testfelület nagysága már nem befolyásolja jelentősen.