A központi idegrendszer képalkotó diagnosztikáját, a neuroradiológiát forradalmasította az agyat és a gerincvelőt élőben elsőként közvetlenül ábrázolni képes komputertomográfia (CT), majd a mágneses rezonanciás képalkotás (MR). Az elmúlt évtizedben a vizsgálatok időigénye drámaian lecsökkent, és új módszerek jelentek meg és terjedtek el elsősorban az MR képalkotásban, amelyek korábban elképzelhetetlen diagnosztikus információt szolgáltatnak. Megbízható adatok nyerhetők pl. az agy vérátáramlásáról és annak zavarairól a CT vagy MR-perfúzió (CTP/MRP), az agy biokémiai összetételéről az MR-spektroszkópia (MRS), a fehérállományi pályarendszerek lefutásáról a diffúziós tenzor képalkotás (DTI) és traktográfia segítségével, illetve az agyi funkciók pontos anatómiai lokalizációja határozható meg a funkcionális MR (fMR) révén. A cikkben röviden ismertetjük az új módszerek lényegét, majd egyes, kiemelt fontosságú neurológiai kórképcsoportok diagnosztikájában játszott szerepüket.