Az utóbbi évtizedekben a 2-es típusú diabétesz járványszerű terjedését tapasztalhatjuk a világ fejlett országaiban, e betegség prevalenciája hazánkban is közelíti a 10%-ot. Számos klinikai vizsgálat bizonyítja, hogy összefüggés van a glikémiás kontroll, és a megjelenő szövődmények között. A betegség kezelésére vonatkozóan több algoritmus is napvilágot látott, ezek közül az Amerikai és az Európai Diabétesz Társaság 2008-ban megújított szakmai ajánlása a legelfogadottabb. A kiforrott terápiás elvek ellenére a betegek 1/3-a sem éri el a célul kitűzött 7%-os HbAlc értéket. A nem kielégítő anyagcsere-vezetés hátterében az orvosok halogató, kudarc-orientált szemlélete, illetve a betegek inzulinkezeléstől való félelme áll. Az említett ajánlás az inzulinterápiát, mint leghatékonyabb kezelési módot már a metformin után, második lépcsőben ajánlja, ami nagyon messze áll a valós klinikai gyakorlattól. Az inzulinkezelés legegyszerűbb formája a bázisinzulinszubsztitúció megtartott orális antidiabetikus terápia mellett. Ez a kezelési forma egyszerű, ugyanakkor hatékonyságát számos klinikai tanulmány megerősítette. A napi többszöri inzulinkezelés megtervezésekor nem szabad figyelmen kívül hagyni a beteg edukációs szintjét. A sokak által preferált intenzív konzervatív inzulinkezelés csak megfelelő diabetológiai ismeretanyaggal rendelkező betegek körében lehet sikeres. A kevésbé edukált páciensek esetében egyszerűbb terápiás rendszerek alkalmazása több eredményt hozhat.