Míg a múltban az autológ csontpótlást a maxillofacialis sebészetben szinte csak a mandibuladefektusok helyreállítására és a hasadékos betegek oszteoplasztikájához alkalmazták, addig ma már inkább implantológiai célokra használják fel a saját csont (spongiosa vagy corticalis, vagy mindkettő) szabad transzplantációját. A csontpótlás arany standardját még mindig az autológ csont jelenti. Ez annak ellenére így van, hogy a csontpótlók széles választéka áll rendelkezésre, és velük egyes esetekben a saját csonttal egyenértékű új csontot lehet képezni. Autológ csontot gyakran intraoralis forrásokból nyernek, de ha nagyobb mennyiségű spongiosára van szükség, ezek a helyek (mentum, alsó állcsont retromolaris területe, processus muscularis stb.) nem megfelelőek. Az extraoralis donorhelyek közül a leggyakrabban használt terület a crista ilei, de a tibia proximalis epiphysise is megfelelő erre a célra. Tekintettel arra, hogy intézetünkben az utóbbi időben mindkét helyről aránylag nagyobb számú betegen végeztünk csonttranszplantációt, a két donorhely morbiditási adatait kívántuk összehasonlítani. 2007. március és 2007. november között (tehát kilenc hónap alatt) 14 beteg esetében végeztünk tibiából vett csonttal sinuselevációt. Harmincnyolc beteg esetében vetünk crista ileiből csontot hasadék-oszteoplasztika miatt. Az összehasonlítás alapjául a posztoperatív klinikai vizsgálatok, a betegek panaszai és a donorhely morbiditásának objektív vizsgálata szolgált. Klinikailag a betegek mindkét műtétet jól tolerálták. A beavatkozás napján a mobilizálás megtörtént, lényeges posztoperatív szövődmény nem volt. Mindkét típusú műtét után 1-1 esetben kisebb haematoma jelentkezett. A betegek posztoperatív panaszai között lényeges különbség volt: a crista ileiből történő csontvétel után a járás még 10-14 napig - bár egyre kisebb mértékben, de - nehezített volt. A tibia esetében két nap múlva a betegeknek járáskor nem voltak fájdalmai. A donorhely morbiditása tekintetében a csípőműtét után elhúzódó (1-2 hét) ödéma, egy esetben a n. cutaneus femoris lateralis beidegzési területének paresztéziája jelentkezett, míg a tibia esetében csupán egy esetben észleltünk kisebb seromát. Klinikai tapasztalataink alapján megállapíthatjuk, hogy amennyiben augmentáció céljából 10-15 cm3 spongiosát szeretnénk nyerni, és nincs szükség corticalisra, a beteg számára kevésbé megterhelő a csontot a tibia proximalis epiphysiséből nyerni.