Bár a fáradásos törés a sportolók gyakori túlterheléses ártalmai közé tartozik, a korai diagnózis nem könnyű a sportorvosok számára. A leggyakoribb lokalizációi a tibia, az előláb, a fibula és a femur. Jelen tanulmány célja az irodalom áttekintése és osztályunk tapasztalatainak összefoglalása sportolók fáradásos töréseinek diagnosztikájában és kezelésében. 2000 január 1-e és 2005 június 30-a között 26 élsportoló 28 alsó végtagi fáradásos törését kezeltük osztályunkon. Közülük 15 sportolónak V. metatarsus, 6-nak tibia, 2-2-nek fibula és femur, illetve 3-nak egyéb lokalizációjú törése volt. A sportágak szerint 9 labdarúgó, 5 tornász, 4 hosszútávfutó, 3 kézilabdázó, 2-2 kosárlabdázó és asztaliteniszező és 1 cselgáncsozó volt. A diagnózist a sérültek panaszai, tünetei mellett röntgen-, MR- és csontsztintigráfiás vizsgálatok alapján állítottuk fel. A fáradásos törések 50%-ában történt a tünetek megjelenésétől számított 4 héten belül korrekt diagnózis, a míg a másik 50%-ban csak ezt követően. 12 betegnél konzervatív, míg 14 betegnél műtéti kezelés történt. A konzervatív terápia pihenésből, tehermentesítésből, majd fizioterápiából, gyógytornából állt. A műtétek során intrameduliaris rögzítést alkalmaztunk, néhány esetben spongiosa plasztikával egészítve ki. A gyógyulási idő az akut szakban történt diagnózis esetén rövidebb volt (6 hét), mint a késői szakban diagnosztizált esetekben (12 hét). Az alsó végtag fáradásos töréseire mindig gondolni kell azokban az esetekben, amikor trauma nélkül fennálló fájdalom, diszkomfortérzés miatt jelentkezik vizsgálatra egy sportoló. Ezekben az esetekben a korai diagnózis lényeges a gyógyulási idő lerövidítése és az esetleges szövődmények elkerülése céljából. Fáradásos törések elhúzódó gyógyulása esetén a műtéti beavatkozás eredményezhet teljes gyógyulást és sportképességet.