Hangulatstabilizáló szerekről az 1990-es évek eleje óta beszélünk, de egységes és mindenki által elfogadott definíciójuk ma sem létezik. Általában olyan gyógyszereket nevezünk így, amelyek az akut mániás és/vagy depressziós epizódok enyhítésén túl valamilyen mértékben az újabb fázisok visszatérését is kivédik. A hangulatstabilizálók prototípusa kétségtelenül a lítium; a listára később kerültek fel - hasonló hatásspektrumuk alapján - egyes antikonvulzív szerek. Az újabb klinikai megfigyelések azt jelzik, hogy néhány új, második generációs antipszichotikum ugyanezekkel a tulajdonságokkal rendelkezik. Kontrollált vizsgálatokkal igazolható, hogy akut mániás és kevert epizódban az olanzapin legalább olyan hatékony, mint a lítium, a valproát, vagy a haloperidol - de sok esetben azoknál előnyösebb, gyorsabb, és a tünetek szélesebb spektrumára hat. Hangulatstabilizátorhoz adva azok antimániás hatékonyságát szignifikánsan fokozza. Önmagában is rendelkezik antidepresszív tulajdonsággal, ami fluoxetinnel kombinálva a bipoláris depressziókban meggyőző hatékonyságot eredményez. Hosszú távú fenntartó kezelés során a remisszió időtartamát megnyújtja és mániás relapszusokkal szemben a lítiumnál kifejezettebb, depressziós fázisok esetében ahhoz hasonló profilaktikus hatást mutat. Habár az "ideális" hangulatstabilizáló legszigorúbb kritériumainak valójában egyetlen mai szer sem felel meg, az olanzapin a lítiumhoz hasonlóan a bipoláris betegség valamennyi fázisában igazoltan hatékony anélkül, hogy akár mániás, akár depressziós tüneteket provokálna. Ez formális definícióktól függetlenül megfelel a mai hangulatstabilizáló szerekkel szemben támasztott klinikai követelményeknek.