Cukorbetegségben a szív teljesítőképességét elsősorban a koszorúerek elmeszesedése, vagyis az iszkémiás szívbetegség gyakoribb, koraibb és súlyosabb fellépése rontja. A múlt század közepe óta ismert azonban, hogy koszorúér-elváltozásoktól mentes, fiatal cukorbetegekben is csökkent lehet a szív teljesítőképessége. Ezt, az először fiatalkorúaknál észlelt elváltozást nevezik "cardio(myo)pathia diabetica"-nak. Az ezredforduló körül jelentősen bővültek ismereteink a szív teljesítőképesség-csökkenése mindkét formájának kórfolyamatával, klinikai megjelenésével és egyéb sajátosságaival kapcsolatban. Nyilvánvalóvá vált, hogy idősebb korban gyakori az érelmeszesedés okozta szívelváltozások szövődése diabéteszes cardio(myo)pathiával, amely jelentősen súlyosbítja az iszkémiás szívbetegek állapotát. Tehát, az iszkémiás szívelváltozások nemcsak azáltal súlyosbodhatnak, hogy idővel kifejezettebbek lesznek az erek elváltozásai, hanem azáltal is, hogy a cukorbeteg-szívizomzat anyagcseréje és energiatermelése egyre oxigénigényesebbé válik, továbbá, hogy a diabéteszes neuropátia következtében a szívizomiszkémia fájdalommentesen, "némán" fejlődik ki, ezért az iszkémiás elváltozás csak végkifejletében ismerhető fel, így csak elkésve kezelhető. A diabéteszes cardio(myo)pathia megelőzhető, illetve mérsékelhető. Az iszkémiás szívelváltozások pedig nemcsak megelőzhetők és gyógyszeresen kezelhetők, hanem műszeres beavatkozással is javíthatók. A megelőzés mellett, tehát rendkívül fontos mindkét diabéteszes szívelváltozás korai felismerése, hogy minél nagyobb eséllyel javíthassuk a szívelváltozásokban is szenvedő cukorbetegek életminőségét és életkilátását.