Mi volt Ferenczi Sándor szerepe a magyarországi pszichoanalitikus mozgalom kibontakoztatásában? Kik voltak a korai "játszótársak", akik előmozdították Ignotus szavait idézve az "új embernézet" szakmai, irodalmi, művészeti, kulturális befogadását? Milyen fórumok, médiák segítették a pszichoanalízis térhódítását az avantgárd értelmiség körében? A szerző ezekre a kérdésekre keresi a választ és jut el azoknak a tényezőknek az összjátékához, amelyek a korai pszichoanalitikus mozgalomban Budapestet kiemelkedő szerephez juttatták. Ferenczi interdiszciplináris nyitottsága, innovatív, kreatív szelleme és liberális alkata találkozott a korszak befogadó közegével. A Gyógyászat hetilap, a Nyugat folyóirat közvetítette a pszichoanalízist, s a fiatal avantgárd értelmiség fórumain - a Társadalomtudományok Szabad Iskolája, a Galilei Kör, a Vasárnapi Kör - is szívesen fogadták az új diszciplínát. A kibontakozás csúcsán (1918-1919) Budapest kínálta fel először azokat a kezdeményezéseket, amelyek a pszichoanalitikus mozgalomban a továbbfejlődést jelentették: többek között a pszichoanalitikus könyvkiadó és pszichoanalitikus ambulancia felállításának anyagi feltételeit, illetve a pszichoanalízis jelenlétét az orvosképzésben. A tanulmány kitér azokra a társadalmi, politikai folyamatokra, amelyek 1908-1919 között elősegítették a kibontakozást, és 1918-1920 között ellentétes erőként hatva meggátolták, hogy Budapest kivívott pozícióját meg tudja tartani.