A XX. század során karakteresen átalakult a fogyasztás szerkezete, a háztartások élelmiszerre felét, ruházkodásra harmadát költötték az 1900-as évek végén, mint tették az évszázad első évtizedeiben, míg a lakásra, közlekedésre és mindenekelőtt az orvosi ellátásra fordított kiadások többszörösükre növekedtek.Az elmúlt században az egészségügyi kiadások növekedésében meghatározó a munkaadói és kormányzati egészségügyi hozzájárulás, a háztartások zsebből fizetett egészségügyi kiadásai arányának viszonylag ugyanakkora mértéke mellett. Így érdemelték ki egyes országok a jóléti államok megkülönböztető minősítést.Az egészségügy forrásai tehát az államháztartás és a piac. Az életszínvonal hosszú távú alakulásának kulcstényezője a gazdasági növekedés, mely az ország potenciális GDP-jének vagy nemzeti kibocsátásának bővülését jelenti, négy faktora a tőkefelhalmozás, a természeti erőforrások és a technológia mellett az emberi erőforrás tényező. A humánerőforrás-képzésben is érvényesülnek a költségrobbanás okai, így van ez az oktatásban is. Ma egy orvos kiképzése 20 millió forintnál is többe kerül a társadalomnak, illetve a családnak. Ezt kellene figyelembe venni, amikor az orvos külföldön vállal munkát vagy egy gyógyszercég ügynöke lesz, arányosan téríteni illene "amortizációját".Ugyanakkor, míg a 90-es évek elején világviszonylatban is kellő számú orvos dolgozott hazánkban, napjainkban az egészségügy orvoshiánnyal küzd.Mindez rávilágít az ellátórendszer központi szabályozásának szükségességére és a tudástőke megbecsülésének kiemelkedő jelentőségére.