A szerzők száz, egymást követő, budapesti öngyilkos esetében végeztek ún. "pszichológiai boncolást" a major depresszió, az alkohol- és a drogdependencia/abúzus előfordulását vizsgálva a DSM-IV kritériumrendszerét használva. Az ilyen típusú vizsgálatok terén felmérésük egyike azon kisszámú vizsgálatoknak az irodalomban, mely azonos nagyságú, nemű és korú kontrollnépességet használ. Ez indokolja a "pszichológiai boncolással" kapcsolatos etikai, metodikai problémák kissé bővebb tárgyalását. Eredmények: (1) Az öngyilkosságot elkövetők körében sokkal gyakoribb volt a pszichoszociális stressz, nyomasztó életélmény, kapcsolatzavar, és gyakrabban jelentkezett a magatartás megváltozása a halál előtti hetekben. (2) Az élet során elkövetett egyszeri öngyilkossági kísérlet nem volt prediktora egy későbbi végzetes tettnek, csak a többszöri kísérlet. (3) Az öngyilkoscsoportban 36%-ban volt diagnosztizálható major depresszió, míg a kontrollcsoportban 17%-ban. Az öngryilkosság mögött álló major depresszió - az irodalomban helyenként jelzett - magas arányát tehát nem találták. Az öngyilkos major depressziósok (36 fő) egyharmada, a kontrollcsoport csaknem mindegyike reaktív (szekunder) major depressziósnak bizonyult, melynek oka súlyos szomatikus betegség volt, s mely esetekben a pszichiátriai intervenció lehetősége szerény. (4) Az öngyilkosok körében 33%ban, a kontrollcsoportban 44%-ban volt megállapítható súlyos alkoholbetegség, 14%, illetve 8%-ban az egyértelmű drogfogyasztás. Adataik ismét hangsúlyozzák, hogy, hazánkban az alkoholizmus látszik az egyik legsúlyosabb problémának úgy mentálhigiénés, mint szomatikus értelemben.