A szerzők irodalmi áttekintést adnak a somnambulismus, e gyakori alvás-rendellenesség tüneteiről, epidemiológiájáról és elektrofiziológiai jellemzőiről. A rendellenesség többnyire familiáris. Leggyakoribb 12 éves kor körül, majd sokszor megszűnik, de még a felnőttkorban is 6% körüli prevalenciát írnak le. Valószínű, hogy az érintettek csupán a súlyos, balesetekkel vagy a ritka erőszakos cselekményekkel járó esetekben fordulnak orvoshoz. Az alvajárás nem a paradox alvás (REM alvás) terméke, hanem a mély lassú hullámú alvásból induló nREM (vagy ébredési) parasomnia. Rokon állapotai a night terror (éjszakai felrettenés), a somniloquismus (alva beszélés) és a zavart ébredés (álomittasság). Ezekkel jelentős komorbiditást mutat. Etiológiája nem tisztázott, lényege részleges ébredés disszociált állapot kialakulásával: a motoros rendszer már éber, míg számos funkciót még az alvás ural. Egyes gyógyszerek egyébként nem érintett személyeknél, alvajáró epizódokat válthatnak ki. A rendellenesség hordozóinál az alvásdepriváció és az alvást megzavaró körülmények, kóros állapotok a legfontosabb provokáló tényezők. Differenciáldiagnosztikai szempontból a temporalis és frontalis epilepszia éjszakai komplex parciális rohamai és a REM magatartászavar jönnek szóba. Mivel specifikus kezelése ismeretlen, célszerű biztonságos, sérülésveszélyt nem jelentő hálóhelyet javasolni: földszint, rácsos ablak, nem törhető berendezés. A szóba jövő szelektív szerotonin-visszavételt gátló-, vagy a clonazepamkezelés mellett a leghatékonyabb terápiának az alváshigiéne rendezését, az alvásdepriváció kerülését találták.