A szerző tömören összefoglalja a supraventricularis és kamrai tachiaritmiák gyógyszeres kezelésére vonatkozó modern ismereteket. Érzékelteti, hogy a szívritmuszavarok terápiájának arculata az utóbbi tíz évben gyökeresen megváltozott: ideális (hatékony, biztonságos és mellékhatásmentes) antiarrhythmicum híján a kezelés első vonalába a nem farmakológiai gyógyeljárások [transzkatéteres rádióhullámú abláció, pacemakerek, implantálható kardioverter-defibrillátor (ICD)J kerültek. A paroxysmalis supraventricularis tachycardiák (Ai-nodalis reentry, pitvarkamrai járulékos pályát fölhasználó reciprok-tachycardia) adenozinnal vagy verapamillal megszakíthatók, katéterabláeióval viszont végleg megszüntethetők. A 60 évnél idősebb strukturális szívérbetegek pitvarfibrillációjának kamrafrekvencia-ellenőrző és sinusritmus-megtartó terápiája az életkilátás, a kardiovaszkuláris morbiditás és az életminőség szemszögéből majdhogynem egyenértékű eljárás; bármelyik kezelési stratégiát választjuk, élethossziglan antikoaguláns terápiára van szükség. A kamrai tachiaritmiák gyógyításában reneszánszukat élik a túlélést javító ff-receptor-blokkolók és a ff-antiadrenerg aktivitással bíró, refrakteritást megnyújtó antiarrhythmicumok (amiodaron, sotalol). Utóbbiak az életveszélyes tartós tachiaritmiák (kamrai tachycardia, kamraremegés) ICI)-kezelésének is fontos, sokkszám-csökkentő adjuvánsai.