Az utóbbi néhány évtizedben jelentős változás következett be a nyelőcsőrákok szövettani megoszlásában Észak-Amerikában és Nyugat-Európában. Az adenocarcinomák (AC) aránya jelentősen növekedett, egyes területeken számuk megközelíti vagy meghaladja a laphámrákokét (SCC). Magyar adat az irodalomban nem áll rendelkezésre, ezért a szerzők célul tűzték ki a nyelőcsőrákok számának és szövettani megoszlásának vizsgálatát az elmúlt évtizedben, saját anyagukban. Betegek és módszer: A vizsgálatba 1993. január 1. és 2003. december 31. között a Semmelweis Egyetem, I. Belgyógyászati Klinikáján, ill. I. Sebészeti Klinikáján diagnosztizált összesen 451 nyelőcsőrákos (n=371, 296 férfi/75 nő, átlagéletkor a diagnózis felállításakor: 57,9, SD 10,1 év) illetve cardiatumoros (n=80, 58 férfi/22 nő, átlagéletkor a betegség diagnosztizálásakor 65,2, SD- 13,4 év) betegeket vonták be. Az adatokat retrospektív módon értékelték. Eredmények: A nyelőcsőrákos csoportban 345 SCC-t (93%) és 15 AC-t (4%) diagnosztizáltak. A laphámrákos betegekben (57,4, SD- 10,0 év) alacsonyabb volt az életkor a diagnózis felállításakor az adenocarcinomás betegekhez (66,9, SD- 8,8 év, p = 0,001) képest. A férfi/nő arány laphámrákoknál és anaplasticus rákok esetén kb. 4:1 (277/68, ill. 9/2), míg adenocarcinomáknál 2:1 (10/5) volt. A középső harmadi tumorok 1,3%-a, míg a distalis rákok 8,6%-a volt adenocarcinoma. A nyelőcsőrákos csoportban az adenocarcinomák aránya a vizsgált időszakban nem változott (1993-1997: 3,7% vs. 1998-2003: 4,3%). Ezzel szemben a cardiatumorok 71,25%-a (57) volt adenocarcinoma. Az adenocarcinoma összesített előfordulása 15,9 % (72/451) volt (1993-1997: 17,2% vs. 1998-2003: 14,7%). Következtetés: A nyelőcsőrákos betegek között csak igen kis számban lehetett szövettanilag adenocarcinomát kimutatni, és ez az arány a vizsgált periódusban nem változott. Mindezek alapján úgy tűnik, hogy az Észak-Amerikában és Nyugat-Európában megfigyelt változásokkal szemben, Magyarországon - legalábbis egyelőre - a nyelőcső adenocarcinoma ritka.