A légzés szabályozását bonyolult neuronális kapcsolatrendszer, életen át tartó, folyamatos működése biztosítja. A nyúltagyi központ a légzés pacemaker-e, amelyből a kimenő (output) szignálok tartják fenn az un. légzési drive-ot, vagyis azt a motoneuron aktivitást, amely a légzőizmokat mozgatja. A központ működését különböző perifériás reccptorokból érkező bemenő (input) impulzusok befolyásolják, számos neuronális összeköttetés mutatható ki más corticális és subcorticális központtal. A légzésszabályozás rendszerén átáramló izmpulzusok corticális projekciója teszi lehetővé a légzés szubjektív értékelését, melynek során a légzésszám, légzéstérfogat, légúti nyomás, légzőizom feszülés és kifáradás, illetve egyéb más légzési paraméterek változásai appercipiálódnak - mint ahogyan azt érzékelhetjük, pl. fizikai terhelés során. Az egészséges ember, ha nem irányítja figyelmét a légzésére, nem is vesz tudomást róla. A dyspnoe ezzel szemben a légzés kellemetlen megélését jelenti, kóros állapot, melyet különböző légzési panaszok (nehézlégzés, fulladás, légszomj stb.), tünetek (pl. a kilégzés nehezítettsége, periodikus légzés stb.) és jelek (pl. tachypnoe, ortopnoe stb.,) kísérhetnek. A dyspnoe jelentős tünet, panaszolása esetén gondos betegvizsgálat szükséges pulmonális vagy extrapulmonális okainak tisztázása céljából. A légzési panaszok intenzitásának megélése és a kóros állapot súlyosságának mértéke közt gyakran laza a korreláció, és félrevezető lehet az állapot megítélésében, ezért dyspnoes panaszok esetén objektív klinikai jeleket, illetve mérhető paramétereket kell minden esetben keresnünk.