Bevezetés. A pszichiátria jelenlegi krízisét az utóbbi kétszáz esztendő kerettörténetében tekintve vizsgáljuk. A kerettörténet első, hosszabb szakasza a Modern idejére esik. Második szakasza pedig a múlt század hatvanas éveitől számítható Posztmodernre, melyben ma is élünk. Megállapítjuk, hogy a pszichiátria jelenlegi krízise nem véletlenszerűen következett be, hanem posztmodern korszakváltozásunk egyik esete. Módszerek. A napjainkban válságba került pszichiátria alakulását a tudomány fejlődésével és társadalmi folyamatokkal összefüggésben elemezzük. A pszichiátria, a tudomány, és a kettő kapcsolatának artikulálódását egyaránt történelmük menetében vizsgáljuk. Szintén történelmi módszereket választva keressük a jelenkori krízis megoldását. Eredmények. Észrevételezzük, hogy korunkban megváltozott a tudomány minősége és szerepe. A normál és a posztnormál tudomány fegyelembevételével a legújabbkori fejlődésben a tudomány két további generációját különböztetjük meg a pro-normál tudományt és a perato-scientia-t. A pszichiátria egyfelől paradigmát kínál korszerű tudomány konceptualizálására. Másfelől a pszichiátria a részben saját paradigmája szerint újra-konceptualizált korszerű tudomány egyik képviselőjeként találhat kiutat a jelenlegi kríziséből. A jelenkori válság sokrétű folyamatát Magyarország mai egészségpolitikáján mutatjuk meg. Megállapítjuk, hogy a pszichiátria a gazdasági szempontok egyeduralma esetén - történelmi összefüggésben a jelenkori társadalom ökonomicitás szerinti működését fogalmazzuk meg - végső esetben a pácienseket mint emberselejtet kiszűrő és szemétre vető állomásként üzemel. Következtetés. Az említett végkifejlet bekövetkezik akkor, ha történelmi felelősség és lokális szolidaritás nélkül uralkodik el egy tisztán ökonomicitás szerint működő politikai rendszer. Gyökeresen másféle irányt szab azonban a pszichiátriának a korszerű tudományosság.