Bevezetés: a szerzők a destruktív egyéni sorsformáló tényezők hátterében rejlő kollektív, családi, nemzetségi hatások átvitelének lehetőségeit a transzgenerációs trauma fogalmával és megjelenési formáival írják le, amelyek között a terhes örökség direkt és indirekt - akár több nemzedék távolságából történő - átadása és az intrauterin katasztrófák (így az egyik iker elhalása) szerepelnek. Módszer: négy olyan pszichoterápiás esetet elemeznek, amelyekben a páciens szenvedéseinek hátterét két esetben valószínűleg, két másik esetben pedig bizonyítottan ikertestvérének méhen belüli elhalása képezi. Eredmények: értelmezésükben újdonságnak számít, hogy a magzat implicit memória formájában megőrizheti az átélt katasztrófa emlékeit, amelyek állapotfüggő memóriaként stresszhelyzetben testi tünetek és a traumához kötött érzések formájában feléledhetnek. Ugyanakkor az előző generációktól eredő terhes örökség átvételére a hagyományos orvosi gondolkodás nem képes helytálló magyarázattal szolgálni. Megbeszélés: a szerzők ismertetik a Bert Hellinger féle szisztemikus fenomenológiai rendszerterápia és Rupert Sheldrake morfikus mezőelméletét, valamint a kvantumpszichológia határozatlansági tételét, amelyek egyöntetűen a 4 dimenziós geometriai teret meghaladó sokdimenziós, topológiai, időn kívüli valóságot tekintik a transzgenerációs információk terjedési közegének.