A kismedencei gyulladás legsúlyosabb szövődménye a tuboovarialis abscessus. Kezelésében a széles spektrumú antibiotikum-kezelés mellett az utóbbi években jelentősen fejlődő diagnosztikus lehetőségeknek köszönhetően szerepet kaptak a női reprodukciós képességet megtartó sebészi beavatkozások is. Szerzők tanulmányukban a progresszív betegellátás egyik vezető intézetében az elmúlt 15 évben kezelt 182, konzervatív kezelésre nem gyógyuló adnextályog műtéti ellátásával szerzett tapasztalataikat ismertetik. Az adnextályog az esetek 32%-ában kétoldali, 68%-ában egyoldali volt. Laparotomia során a betegek 54%-ában hysterectomiát és egyoldali, 18%-ában hysterectomiát és kétoldali adnexectomiát végeztek. Méheltávolítás esetén minden esetben totalis hysterectomia történt. Az adnextályog miatt kezelt betegek 17%-a (31/182) viselt a gyulladás első klinikai jelentkezésének időpontjában IUD-t. Az eszköz viselése lényegesen emelte a hysterectomia (p<0,02), valamint a kiterjesztett műtétek csoportjában a kétoldali adnexectomia gyakoriságát (p<0,02). A tályogüregből végzett bakteriológiai vizsgálat az esetek 86%-ában (157/182) volt pozitív, 50 (27,5 %) esetben pedig legalább két baktérium volt kimutatható. A leggyakoribb kórokozó a Streptococcus species, az E. coli, valamint az anaerob Peptostreptococcus species volt. Szövettani vizsgálattal 4 (2,2%) esetben igazolódott Actinomycosis. A kismedencei tályog miatt végzett laparotomiák 3%-ában (6/182) történt vastagbél-, 0,6%-ban (1 /182) uretersérülés közülük kettő esetben diverticulitis kísérte a kismedencei gyulladást. Tapasztalataik alapján a szerzők arra hívják fel a figyelmet, hogy az antibiotikum-kezelésre, illetve konzerváló sebészi beavatkozásra nem gyógyuló adnextályog esetén szükségessé váló laparotomia során az alsó median behatolás részesítendő előnyben. A műtéti radikalitás meghatározása minden esetben az egyedi szempontok értékelésén nyugszik.