Bár a hyperthyreosis klasszikus képét a 19. század óta ismerjük, a tünetek gondos értékelése a ma gyakorló orvosa számára is nélkülözhetetlen. A klinikai kép a hyperthyreosis etiológiájától, a beteg életkorától, nemétől függően különböző lehet. A pajzsmirigy-túlműködés laboratóriumi diagnosztikájára kiemelkedően pontos módszerek állnak rendelkezésre, a szuperszenzitív TSH, a szabad tiroxin és trijódtironin meghatározás általánosan elérhetővé vált. A lehetőséges okok sora új kórképekkel bővült: felfedezték a humán choriogonadotropin által okozott gestatiós hyperthyreosist és a TSH-receptor-mutáció következtében kialakuló veleszületett nem autoimmun hyperthyreosisok csoportját, gyarapodtak az ismeretek a jód által indukált hyperthyreosisról is, amely az amiodaronkezelés elterjedésével mindennapi problémává vált. Körvonalazódott a kezelési módok helye a terápiás algoritmusban, háttérbe szorult a sebészeti ellátás. Basedow-kórban a gyógyszeres kezelés optimális időtartama és dózisa megfelelő evidenciák hiányában továbbra is kérdéses, ma másfél éves kezelés javasolható. A thyreostaticus kezelés elhagyását követő relapsus arányát nem sikerült 50% alá csökkenteni, a relapsus vonatkozásában kockázati tényezőnek bizonyult a nagy strúma, a TSH-receptor elleni antitest pozitivitás, egyes vizsgálatokban a férfi nem és a fiatal életkor is. A nagy relapsus arány miatt előtérbe került a radiojódterápia, amelyet első kezelésként is egyre gyakrabban végeznek. Toxikus adenoma, toxikus multinodularis struma, veleszületett nem autoimmun hyperthyreosis esetén gyógyszeres kezeléstől nem várható tartós gyógyulás, primer ablativ kezelés szükséges. A pajzsmirigy-túlműködésben szenvedő betegek gyógyulási esélyei kiválóak, de tartós gondozást igényelnek.