Tanulmányomban a kiégést és azon belül elsősorban az érzelmi munka során fellépő érzelmi megterhelődést szeretném körüljárni. Egy elsődleges áttekintés keretében megpróbáltam feltárni, hogy a közvetlen környezetemben dolgozó segítők, a pszichiátriai-pszichoterápiás ellátásban résztvevő kollegák hogyan érzik magukat a pályán, hogyan boldogulnak azzal az érzelmi munkával, ami folyamatos odafigyelést, tervezést igényel tőlük és hosszú távon akár komoly érzelmi megterheléshez vezethet. 2005. március és április hónapjában folytattuk le a vizsgálatot. Módszerünk a kérdőíves eljárás volt. A minta összetétele heterogén - asszisztensek, segédápolók, ápolók, beteghordók, pszichológusok, orvosok válaszoltak a kérdésekre. A legmegdöbbentőbb eredménye a vizsgálatnak, hogy a minta 38%-a közepes, 33%-a magas érzelmi kimerültségről panaszkodott, vagyis a kérdőívkitöltők közel 72%-a mutatja az érzelmi kimerülés jeleit. Úgy tűnik tehát, hogy elsősorban érzelmileg vagyunk kimerültek. A vizsgálatból az is kiderült, hogy kimerülésünk és dehumanizáló hozzáállásunk szempontjából nem mellékes, hogy hány órát dolgozunk hetente, míg hatékonyságérzésünk szempontjából az a fontos, hogy hány emberrel foglalkozunk érzelmi kapcsolatban.