Mind az alvászavar, mind a depresszió népbetegség, s mindkettő az életminőség romlását és a cardiovascularis morbiditás és mortalitás növekedését idézi elő. A fiziológiás alvásstruktúrát mindkettő, valamint az antidepresszánsok egy része is károsan befolyásolja, míg más antidepresszívumok alvásra gyakorolt hatása kedvező. Ez utóbbiak azok, amelyek alvászavarral társuló depresszióban előnyben részesülnek, sőt alkalmasak lehetnek nem depressziós alvászavar kezelésére is. Az antidepresszánsok többségére REM-redukció jellemző, általában a szerotoninfunkció fokozásával párhuzamosan. Az alvást kiváltó hatásban szerepet játszik a H1-receptor-antagonizmus és az általános ébresztőrendszer kolinerg neuronjainak gátlása is. A hisztaminerg transzmisszió blokkolása az elalvást, míg a szinaptikus szerotoninszint emelése az átalvást javítja. A triciklusos antidepresszánsok közül az alvást legkedvezőbben a trimipramin és az amitriptylin befolyásolja, de az előbbinek nem elég markáns az antidepresszív hatása, az utóbbinak pedig jelentősek a kedvezőtlen mellékhatásai. A szerotonin-visszavételt gátló szerek ­ a paroxetin kivételével ­ az alvást csak akkor és annyira javítják, ahogy a depressziót. A paroxetin alvásjavító hatása a kezelés első néhány napjában már jelentkezik. Az atípusos antidepresszánsok közül kiváló altató hatású a mirtazapin, használatát azonban étvágyfokozó hatása jelentősen korlátozza. Trazodon szedése esetén a másnaposság, mianserin esetén a gyakori "restless legs" indukálása jelent limitet. A nem depressziós alvászavarokban általában alacsonyabb antidepresszáns dózis elegendő, mint depresszió kezelésekor.