A pszichedelikus kezelések alkalmazásáról szóló szakirodalom az elmúlt öt évben jelentősen bővült. A hangulatzavarok, a terápiarezisztens depresszív zavar és a poszttraumás stressz-zavar területén több randomizált-kontrollált vizsgálat és összegző elemzés jelent meg. A vizsgálati módszertan azonban továbbra is alapvető bizonytalansági forrás, a klinikai bizonyítékok a terület népszerűségének ellenére szegényesek. A pszilocibin alkalmazása major depresszív zavarban következetes és nagymértékű javulással jár, ám a legszigorúbb vizsgálatokban a primer végpont nem mindig éri el a statisztikai szignifikanciát. Ugyanakkor egy szintetikus pszilocibin (COMP360) két 2025-2026-os, 3. fázisú vizsgálatában is teljesítette a primer végpontot. Az MDMA (metiléndioxi-metamfetamin; "ecstasy") segítségével támogatott pszichoterápia poszttraumás stressz-zavarban rendelkezik a legmeggyőzőbb 3. fázisú vizsgálati anyaggal, az amerikai gyógyszerhatóság azonban 2024-ben etikai aggályok miatt nem hagyta jóvá a készítményt. Az LSD-nek (lizergsav-dietilamid) és az ayahuascának a depresszív tünetekre és szorongásra gyakorolt hatásával kapcsolatos bizonyítékok lényegesen gyengébbek. A pszichedelikumok terápiás használata ma már nem tekinthető pusztán elméleti kérdésnek vagy egy szubkultúra mozgalmának: a klinikai hatás következetes, több vizsgálatban pedig kifejezetten erős. A klinikai bizonyosság szintje azonban több indikációban is alacsony vagy nagyon alacsony marad. Ennek fő okai a vakítás gyakorlati feloldása, a kis esetszámok, a vizsgálatok eltérő jellege és a hosszú távú biztonsági adatok hiánya. A pszilocibin és a klasszikus pszichedelikumok egyelőre kísérleti kezelésnek tekinthetők. Az MDMA esetében a 3. fázisú eredmények ígéretesek, de a hatósági jóváhagyáshoz nem bizonyultak elegendőnek.  Kulcsszavak: pszichedelikumok, pszilocibin, MDMA, hangulatzavarok, terápiarezisztens depresszív zavar, poszttraumás stressz-zavar