A nyelési nehezítettség legfontosabb következménye az alultápláltság. Az enterális szondatáplálás fontos szerepet játszik azoknak a betegeknek a kezelésében, akiknél csökkent a táplálékbevitel, krónikus funkcionális vagy mechanikai dysphagiában szenvednek. Rövid távú (<4 hét) enterális táplálás céljára a nasogastricus vagy nasojejunalis szonda alkalmazása a legoptimálisabb. Hosszú távú (>4 hét) táplálás esetén a percutan tubusbehelyezés a legjobb választás. Többféle technika ismert a tubus implantációjára úgy, mint sebészeti, radiológiai vagy endoszkópos módszerek. Az endoszkópos eljárás a sebészeti gastrostomiákhoz viszonyítva biztonságosabb és költséghatékonyabb, alacsonyabb a mortalitás és morbiditás. A percutan endoszkópos gastrostomiához (PEG) leggyakrabban használt módszer a "pull" típusú Ponsky-módszer, de a Sack-Vine "push" és az introducer technika is biztonságos. Annak ellenére, hogy az enterális szondatáplálásnak számos előnye van, illetve széles körben alkalmazzák, a beavatkozásnak több szövődménye ismert. A közlemény az irodalmi adatok alapján áttekinti az enterális szondatáplálás klinikai alkalmazásával kapcsolatos jelenlegi ismereteket, bemutatja az előnyöket és hátrányokat és a lehetséges szövődményeket az egyes eljárások esetében.  Kulcsszavak: enterális szondatáplálás, percutan endoszkópos gastrostomia, enterális táplálás, eltemetett ütköző szindróma, nasoenteralis tápszondák, introducer technika, gastropexia