A rheumatoid arthritis (RA) diagnózisának felállítása reumatológus szakorvosi feladat, amelyet az összesített klinikai kép alapján tehetünk meg: az RA-nak nincs széles körben elfogadott modern diagnosztikus kritériumrendszere. Az RA-s betegek ízületi destrukcióját mintegy 90%-ban megakadályozhatjuk, vagy legalábbis jelentősen lassíthatjuk akkor, ha sikerül korai, azaz irreverzibilis károsodás nélküli állapotban a hatékony kezelést megkezdenünk. Az érvényben levő klasszifikációs kritériumrendszer bár jó alapot ad ehhez a hétköznapi életben, azonban egyre nő az igény az "RA at risk" betegek szűrésére és korai kezelésére, melyre már más kritériumok vonatkoznak. Megjegyzendő, hogy ezen korai állapotban ma még nincs elfogadott terápia sem - az életmódi változtatások és a betegek edukációján túl. A klasszikus ízületi vonatkozások mellett hangsúlyozandó, hogy az RA egy szisztémás autoimmun betegség, mely számos extraarticularis manifesztációval is járhat, melyek bár általában a késői RA jellemzői, azonban mind az RA indulásakor, ritkábban akár azt megelőzően is fennállhatnak, így ezeket a diagnózis felállításában is figyelembe kell vennünk, nem elég pusztán a követés során az ezirányú szűrések rendszeres elvégzése. A diagnózist nehezíti a számos atípusos kép is, mint amilyen pl. a szeronegatív RA. Ezen tényezők miatt részben az érzékenyebb vizsgálatok (pl. képalkotók esetén), részben pedig szélesebb diagnosztikai módszerek (biomarkerek, genetika) alkalmazása felé mozdul el a szemléletünk.  Kulcsszavak: rheumatoid arthritis, korai arthritis, RA at risk, klasszifikációs kritériumok, differenciáldiagnosztika