A gyulladással járó reumatológiai kórképeket az immunmediált inflammatorikus kórképek közé soroljuk. A monogénes, autoinflammatorikus szindrómáktól a tisztán autoimmun kórképekig széles a spektrum. A leggyakoribb betegségeink, mint a rheumatoid arthritis, az arthritis psoriatica és a spondylarthritisek esetén a patomechanizmus kevert, mind az autoinflammációs, mind pedig az autoimmun mechanizmusok szerepet játszanak. Valamennyi kórképről elmondható azonban, hogy a tartósan fennálló szisztémás gyulladás, az akcelerált ateroszklerózis és az endotheldiszfunkció révén egy jelentősen fokozott kardiovaszkuláris rizikóval járnak, amely mellett betegeink sokszor számos hagyományos rizikófaktorral is rendelkeznek. A szív- és érrendszeri betegségek előfordulása tehát egyértelműen emelkedett, a halálozás fő okai a reumatológiai betegek körében. A tüneti szereink, mint a nem szteroid gyulladáscsökkentők és a kortikoszteroidok kardiovaszkuláris és metabolikus hatásai inkább kedvezőtlenek, ezzel szemben a hagyományos, biológiai és célzott bázisterápiás szereink a gyulladás mérséklésével inkább csökkentik ezen kockázatokat. Az elmúlt években a reumatológiai terápiás paletta tovább bővült, az egyes szerek eltérő metabolikus és kardiovaszkuláris hatásokkal rendelkeznek. A hatékony terápiáknak köszönhetően kezelésünk célja már nemcsak az ízületi károsodások megelőzése, hanem az életminőség javítása, a kardiovaszkuláris kockázat csökkentése is. A számos elérhető kezelési mód lehetőséget ad arra, hogy minden beteg egyéni rizikófaktorait figyelembe véve válasszuk ki az ízületi, a kardiovaszkuláris és a metabolikus szempontból is legmegfelelőbb terápiát, növelve betegeink egészségnyereségét és túlélését.  Kulcsszavak: gyulladásos reumatológiai kórképek, kardiovaszkuláris rizikó, bázisterápia, biologikumok, metabolikus hatások