Tanulmányunkban hangsúlyozzuk a korai palliáció bevezetését a kuratív kezelés során, kiemelve a pszichés támogatás jelentőségét az egyensúlyvesztés helyreállításában. A demoralizációs szindróma szinte minden beteget érintő, a jövőkép bizonytalanságával való megküzdését kiemelt figyelemmel kísérjük. A realitás megtartása melletti élethangsúly az egyéni szükségletek, értékek mentén jelenik meg a folyamatban a beteg autonóm döntéseinek megtámogatása mellett. Míg a korai időszak inkább az életvágy hangsúlyában telik, a későbbi időszakban ennek az árnyéka, a halálvágy is felvetül. Bemutatjuk a halálvágy mögöttes okait, kifejezésének funkcióit, továbbá azt, hogy a halálvágy az élet utolsó szakaszában a szenvedés aspektusaitól függően változik. A palliatív ellátásban a pszichoterápia során az életvégi szenvedés és halálvágy csökkentése érdekében az érzések validálása, érzelmi támogatás, életmérleg-készítés, az élet értelmének keresése, a jelentőségteljes élmények, szerepek, teljesítmények, felelősségek adják a fókuszt, az esetleges halálvágyról nyíltan beszélünk. Az interdiszciplináris team többirányú segítséget ad ebben a folyamatban. Amíg nem használtunk ki minden eszközt a szenvedés enyhítésére, jogos-e a halál kontrollálása, előrehozása? Törekszünk arra, hogy hospice gondozásunk során a környezet által ránk ruházott méltóság elvárásai helyett az emberi mivoltunk adta méltóság megélése kerüljön előtérbe.  Kulcsszavak: palliatív, hospice, halálvágy, eutanázia, demoralizáció