Bevezetés és hipotézisek: A csapatsportokban a teljesítményt és az együttműködést helyezik előtérbe, szemben az egyéni sportokkal, melyekben szubjektív célok és érzelmi állapotok dominálnak. Ennek alapján jelen in-situ tanulmányunkban azt feltételeztük, hogy a pozitív affektivitás magasabb az egyéni sportokban, míg a csapatsportokban ez kisebb mértékben, vagy egyáltalán nem lesz megfigyelhető. Anyag és módszer: Az edzés utáni elkötelezettség, revitalizáció, nyugalmi állapot és fizikai kimerültség felméréséhez az "Edzés-indukálta érzelmek leltár" kérdőívet használtuk egy 120 fős egyetemi hallgatói mintán. A résztvevők fele egyénileg (futás, karate és úszás), míg a másik fele csapatban (kosárlabda, futball és rögbi) sportolt. Felmértük továbbá a résztvevők észlelt lelkesedését a testedzés előtt, valamint az erőfeszítés mértékét az edzés után. Eredmények: Az egyéni sportolók lelkesebbek voltak edzés előtt (átlag =2,35, SD=1,01; t [118] =2,82, p<0,006, [Cohen d] =0,51) és fárasztóbbnak vélték az edzést, mint a csapatsportolók (átlag =4,0, SD=1,39; t [118] =3,28, p<0,001, d=0,60), valamint elsősorban az egészségügyi okok miatt vettek részt a sportban. Következtetések: Feltételezéseinket illetően, az eredmények arra utalnak, hogy egyetlen edzést követően a mért szubjektív affektív állapotok, valamint a részvételi szándék oka különbözik az egyéni- és csapatsportoknál. További vizsgálatok szükségesek e különbségek mögött rejlő mechanizmusok felfedésére. Az egyéni sportok alkalmasabbak lehetnek a mentális egészség támogatására, mivel pozitív mentális hatások azonnal megmutatkoznak, míg ez a csapatsportok esetében nem mondható el. Eredményeink viszont csak az itt mért változókra vonatkoznak.  Kulcsszavak: affektivitás, hangulat, fizikai aktivitás, érzelmi állapot, mentális jóllét.