A közlemény a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ismert angol rövidítéssel: ADHD) társadalmi, klinikai és intézményi dimenzióit tárgyalja, különös tekintettel a medikalizáció problémájára és a gyógyszeres kezelés ellentmondásaira. A szerző röviden összegzi az epidemiológiai irodalom eltéréseit országok és korcsoportok között, és kritikusan elemzi a DSM-5 kritériumainak bizonyos aspektusait (például a "gyakran" küszöbértékének hiánya). Felhívja a figyelmet arra, hogy a diagnózisok terjedése mögött részben intézményi, gazdasági és kulturális tényezők állnak (oktatási elvárások, egészségügyi hozzáférés, gyógyszeripari hatások). A szerző tárgyalja a metilfenidát alkalmazásának előnyeit és kockázatait, a visszaélések problémáját, valamint az atomoxetin mint alternatíva szerepét. Kiemeli az ellátórendszerben meglévő kapacitáshiányt, a szakemberhiányt és az alapellátásra helyeződő nyomást. A személyes praxispéldák érzékletesek, de anekdotikus jellegük miatt a szerző hangsúlyozza, hogy azokat óvatosan kell értelmezni. A záró rész következetes javaslatokat fogalmaz meg: a metilfenidát-felírás liberalizációjának elkerülése és/vagy szigorúbb központi kontroll, a súlyos esetek kiemelt centrumokban történő ellátása, valamint a pszichoszociális intervenciók és az iskolai/felnőttkori támogatások megerősítése. A munka vitaindító összefoglaló.  Kulcsszavak: figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, medikalizáció, metilfenidát, egészségügyi ellátórendszer, gyógyszerfelírási gyakorlat