Az elérendő LDL-koleszterin- (LDL-C-) szintet klinikai vizsgálatok eredményei alapján írják elő a kezelési irányelvek. Az elmúlt három évtized mérföldkőtanulmányaiban egyre alacsonyabb LDL-C-szintekről igazolódott a kedvező hatás: amíg a modern kardiolipidológia indulását jelző Scandinavian Simvastatin Survival Study (4S), amely 4444 betegen igazolta, hogy simvastatin adásával a kardiovaszkuláris események és az összhalálozás is csökkenthető (a kezelt ágon 3,1 mmol/l volt az átlagérték), addig a FOURIER (Further Cardiovascular Outcomes Research With PCSK9 Inhibition in Subjects With Elevated Risk) több mint 27 ezer betegéből az evolocumabbal kezeltekben 0,78 mmol/l (1-3). Az egyre alacsonyabb értékek a zéró-LDL-hipotézis megszületéséhez vezettek (4). Ez egy hangzatos elnevezés, de van-e reális alapja? Ha a jelenlegi és a kifejlesztés alatt álló terápiás arzenálunkra tekintünk, és figyelembe vesszük az elmúlt évtizedek ez irányú fejlődését, nem elképzelhetetlen, hogy belátható időn belül eljutunk oda, hogy populációs méretekben elméletileg mindenkinek minimalizálni tudjuk az LDL-C-szintjét. Nagy eredmény lenne, ha ezzel eradikálnánk az ateroszklerózist (5, 6), de vajon nem okoznánk kedvezőtlen változásokat más területen? Ezeket a kérdéseket járjuk körbe a jelen tanulmányban.