A csípőtáji törések az idős és nagyon idős páciensek típusos sérülései. Előfordulásuk kifejezetten gyakori, és szorosan összefügg az életkor növekedésével. A sérülések megjelenési gyakoriságában a 20. század végén a következő évtizedekre vonatkozóan további markáns emelkedést prognosztizáltak, az azóta rendelkezésre álló irodalmi adatok azonban végül vegyes tapasztalatokat mutatnak. Bár a törések abszolút számában további emelkedés tapasztalható, számos fejlett területen mégis az előfordulás csökkenését figyelték meg. A csípőtáji sérülések epidemiológiája kifejezetten összetett. Előfordulásában a dohányzáson, az alkoholfogyasztáson, az örökölt és szerzett betegségeken, bizonyos gyógyszeres terápiákon túl egyértelműen kimutatott szerepet játszanak geográfiai és társadalmi faktorok, mint például az urbanizáció is. A csípőtáji törések terápiás algoritmusának legfontosabb alapelve a páciensek mobilitásának a lehető leggyorsabb és legnagyobb mértékben való helyreállítására való törekvés, csökkentve ezzel az immobilizáció okozta magas szövődményrátát. Ám az idős és nagyon idős páciensek kezelését nem lehet csupán traumatológiai elvek alapján végezni. Náluk nagy jelentőségű a párhuzamos interdiszciplináris, geriátriai terápia, illetve a megfelelő utókezelés vagy ápolás biztosítása is. Tekintettel a csípőízület környéki sérülések gyakoriságára, ezáltal azoknak nemcsak a mindennapi sürgősségi gyakorlatban, hanem szinte minden, idős emberekkel foglalkozó gondozási, ápolási szakterületen betöltött kiemelt szerepére, lényeges tisztában lenni az előfordulási és megjelenési háttérrel, illetve az ellátási lehetőségek alapjaival. Mindezek elősegíthetik a sérülések korai, adekvát felismerését, valamint gyors és megfelelő terápiáját. A jelen közlemény célja általános és átfogó kép nyújtása, ezáltal az ismeretek szélesítése a csípőtáji törésekkel kapcsolatban, az aktuálisan elérhető szakirodalom alapján.  Kulcsszavak: időskori traumatológia, csípőtáji törések, osteoporosis, geriátria