A múltban elszenvedett és feldolgozatlan traumák áldozati identitás kialakulásához vezethetnek. Ha az egyén saját magát a sérelmet elszenvedő félként észleli, a későbbiekben ez jellegzetes kognitív, affektív és viselkedésbeli mintázatként jelenhet meg a szociokulturális közegben. A destruktív magatartás a szövődmény részét képezi, amely az áldozat perspektívájából a múltbeli sérelem megtorlásaként és a jövőbeni támadásokkal szembeni védekezésként is felfogható. Egyúttal megvédi az egyént a veszteségeivel való szembenézéstől és a változás eléréséhez szükséges személyes felelősségvállalástól is. Jelen tanulmányban egy hazai pszichiátriai osztály nagycsoport-eseménye kapcsán elemzem a destruktivitás jelenségét, pszichopatológiai, tárgykapcsolati és csoportanalitikus paradigmákat felhasználva. Látni fogjuk, hogy az egyéni és osztályos/intézményi rétegekben megélt és fel nem dolgozott traumatikus élmények hogyan segíthetik elő a megtorló magatartásokat, a csoport elpusztítására irányuló anarchikus lázadást is. Kiemelem az eset kapcsán a pszichopátiás személyiség-struktúra, a nagycsoport, valamint a hazánkban újonnan megjelenő ellátási forma, a magas biztonságú zárt osztály jellemzőit is. A magas biztonságú részleg identitás-formálódása jelenleg is zajló folyamat, így szakmai közegünk aktuális és releváns kérdéseit vetheti fel. Végezetül kitérek a rombolásban rejlő építő potenciálra is: a destruktív fantáziák verbalizálása elősegítheti az autonóm törekvéseket, így végső soron a fejlődés részévé tehető állapot.  Kulcsszavak: magas biztonságú zárt osztály, nagycsoport, pszichopátia, traumatizáció, destruktív magatartás